Masni

Masni Molyoló: Mi van a mesében 2.1 ?

MASNIMOLYfejlec_72

A mesélés utáni közös beszélgetés, tevékenykedés  remek alkalom, hogy jobban megismerjük gyerekeink gondolatait, érzéseit, véleményüket.

Csemetéink különösen kedvelik az ünnepekről szóló meséket, hiszen a legkisebbek gyakran nem emlékeznek életükben már lezajlott családi eseményekre, míg a nagyobbak szeretnek emlékezni is, és várakozni is ezekre.

Cikk-Cakk második története a karácsonyról szól. Idézzétek fel az első történetet a képe alapján; beszélgessetek arról, hogy ki is Cikk-Cakk, majd vágjatok bele a csodás egymásratalálás történetébe.

Ha kiszíneztétek már a színezőt, akkor akár 6 vagy 8 esetleg több darabra vágva készíthettek belőle kirakót is.

Ha a mesélés után te magad is tevékenykedni szeretnél, akkor készítsd elő a terepet csemetédnek, és már 3 éves kortól (de akár ügyes 2 évesek is) kérd meg gyerekeidet, hogy rajzolják / fessék le a karácsonyt, ahogy emlékeznek rá; illetve rajzolják le Cikk-Cakkot, a kislányt és a karácsonyfát.

Ha tudsz közben beszélgetni velük, akkor idézzétek fel együtt a karácsonyt: hol voltatok, ki díszítette a fát, mi volt az ebéd, melyik ajándéknak örültek a legjobban, mi volt a kedvenc díszük?

Bátran kérdezgesd gyerekeidet, gyakran meglepő emlékekkel ajándékoznak meg minket.

A karácsonyi csacsogás tökéletes felvezetése a közelgő húsvét megtervezésének.

Gyerekeid életkorától függ, hogy emlékeznek-e a húsvétra. Ha nem, akkor mesélj róla nekik. Ha igen, akkor mehet is a tervezgetés, kreatívkodás.

Amennyiben ráértek leülni, úgy neked is jól jöhet egy komolyabb húsvéti tervezés. Eközben kifaggathatod csemetéidet, hogy milyen sütit ennének szívesen húsvétkor, illetve milyen dekorációt fogtok csinálni. Készíthettek közösen bevásárló listát is. Nagyobbacska gyerekek szívesen lerajzolgatják a saját listájukat.

Ha házimunka, főzés, vagy egyéb dolgod akad, akkor kérd meg Őket, hogy tervezzenek tojásdíszítéseket. Íme egy nyomtatható tojásminta.

tojásminta

Beszéljétek meg, mik tartoznak a húsvéthoz, és készítsenek a gyerekek díszítősort ezekből. Segítség lehet ehhez csíkos lap, vagy egy csíknyi lap, hogy tudják tartani a sort. (Nyuszi, répa, tojás, vödör, stb. engedjétek szárnyalni a kis fantáziájukat.) Hívjátok fel a figyelmüket, hogy a sorminta akkor szép, ha azonos sorrendben ismétlődnek a minták. Ezt lehet szemléltetni kell kisebbek, vagy jobban elmagyarázni eleinte. Később már csak ámulni a csodás díszítősorokon. Ügyeskék kivághatnak színes picike tojásokat, és azokból ragaszthatnak mintát. De remek alkalom a sok bevásárlóközpont reklámújságjait szétcincálni, és kivágni minden tetszetős húsvéti képecskét, majd plakátot csinálni (felragasztgatni).

Ha a gyerekeid esetleg nem szeretnek annyira rajzolni, festeni; vagy már túl vagytok a fentieken, akkor néhány színes papírt apró darabokra vágva ragaszthattok mozaik képet. Mi sem egyszerűbb, mint egy hatalmas tojást kidíszíteni. Biztasd a gyerekeidet, hogy csináljanak szép, színes, díszes tojásokat. Ha esetleg krepp-papír van otthon, akkor annak a kis darabjait galacsinokká gyúrva ugyanúgy lehet ragasztatni, és mintás tojásokat csinálni. Az előbbi tojásmintákat is használhatod itt is.

Ki ne szeretne tépkedni, vagdosni, tervezni, és megvalósítani? Jó molyolást, beszélgetést és tevékenykedést kívánunk.

Az összes Cikk-Cakk mesét itt találod!

Van kedved még molyolni? Molyolóinkat itt találod!

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!