Masni

Recept: 2 hozzávalós keksz

Először, amikor találkoztam ezzel a témával, hogy két hozzávalóból sütünk valamit, elég szkeptikus voltam. Ilyen nem létezhet, hiszen akkor miért állnánk neki 8-10 hozzávalóból, meg még extra kiegészítőkből sütni, ha ez valóban működne. A kíváncsiságom nagyobb volt, mint a szkeptikusságom, így belevágtam.

2hozzavalos

Vettem a két hozzávalót, 2 érett közepes méretű banánt, amit villával nagyon alaposan szétnyomkodtam, majd fogtam a mérőkémet, és egy bögre (235 ml űrtartalmú) finom zabpelyhet kevertem hozzá. Nos, ez lenne az alap 2 hozzávalós keksz recept. Akinek van kedve, keverhet hozzá egy marék apróra vágott csokit, vagy mazsolát, vagy mogyorót, vagy diót. A banán mellé szerintem a csoki passzol, így én azt tettem bele. A férjem miatt meg csináltam egy tepsi mazsolásat is, mert ő meg azért van oda. És gondoltam, ha szörnyű lesz a végeredmény, talán a mazsola javít majd a végső megítélésen.

A sütőt előmelegítettem 180 fokra, sütőpapírral bélelt tepsire kanalaztam a kekszeket, és 15 perc alatt készre sütöttem. Fontos, hogy sütőpapírral dolgozz, mert a banán miatt nagyon ragad a tészta. Hagytam kihűlni a kekszeket, és remegő kézzel, aggódó tekintettel megkóstoltam. Nem keksz állagú, ezt senki se várja, nem fog roppanni! De finom. Édes, nagyon banán ízű – milyen meglepő – és egészséges.

Próbáljátok ki, várom a véleményeteket!

Ötlet: a banánt helyettesítheted sült sütőtök pürével, akkor 1 bögre tök, 1 bögre zabpehely az arány. Viszont ügyelj rá, hogy csak finom, édes tökből készítsd, különben élvezhetetlen lesz :). Én a tökös verziót egy csipet fahéjjal, egy csipet őrölt szerecsendióval és egy marék dióval készítettem el, majdhogy nem jobb lett, mint a banános!

Ha tetszett a recept, próbáld ki ezeket is:

Tuti szendvicskrémek

Házi ételízesítő télire

Almás répás szupergolyó

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!