Masni

Kalandozás Északkelet-Magyarországon

Régen sokat utaztunk. Pontosítok: sokszor, sokat. Nagyon messze is elmerészkedtünk. Hazaértünk valahonnan, és már bennünk is volt a mehetnék… Jöttek a csemeték, és már egy 24 órás kimozdulás a szomszéd városba is olyan szervezést igényel(t), mint régen egy háromhetes hátizsákos túra a világ másik végére. De most felkerekedtünk, méghozzá 48 órára. Pihenni nem sikerült, de feltöltődni igen!

Útvonal: Lillafüred – Rátka – Mád, és ami útközben szembejött velünk. 🙂 Vagyis Tállya, Abaújszántó, Boldogkőváralja és Encs. Nem szeretnék semmi olyan kijelentésbe bocsátkozni, hogy valami gyönyörű, kihagyhatatlan, vagy éppen semmilyen. A képek beszéljenek magukért, és utazni amúgy is jó!

Lillafüred. Miskolcról egy kanyargós úton lehet feljutni, van vízesés, Palotaszálló, tó és függőkert. Még több infó itt található.

20140905-07zemplen

 

IMG_1632-001

Ha a tó végébe is elmegyünk (Szentlélek irányába haladva), akkor nézzünk vissza!

 

 

IMG_3042-001

Rátkán egy borházban laktunk, innen mentünk jobbra-balra. Szerencsére volt a szálláson bicikli is, így áttekerhettünk Mádra, a Mádi Furmint Ünnepre. Vonatozni is lehet, kétóránként jár a vonat, és ha megfáradunk, a kerékpárt is fel lehet rá tenni.  Kifejezett bicikliút nincs, de a Rátkai vasútállomásnál a sínek melletti utcán elindulunk Mád felé, akkor egy félig aszfaltos, félig murvás úton, szinte végig a vasút mellett maradva átjuthatunk Mádra a szőlők között.

Ha már ilyen közel voltunk Encshez, akkor elmentünk abba a bizonyos étterembe. Asztalt foglalni erősen ajánlott, és megéri. Finom, finom és még annál is finomabb volt minden. Útba esett Boldogkő Vára is:

IMG_3072-001

Körbe is lehet sétálni!

20140905-07zemplen1

A kilátás pedig pazar.

IMG_3044-001

Abaújszántó pincéi… Találtunk eladót is, nem mondom, hogy nem gondolkodtam el rajta, hogy bárcsak…

20140905-07zemplen (2)

És persze szőlő mindenütt…

IMG_3097-001

Erdőbénye is megér egy kitérőt, még egy tengerszem is van itt.

IMG_3108-001

20140905-07zemplen2

A 48 óra hamar elszállt. Kalandra fel, remélem meghoztuk a kedvet egy kis kimozdulásra, ha nem is a Zemplénbe, bárhová, ami kicsit kizökkent és feltölt! Jó utat!

IMG_1685-001

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!