Második fejezet: Cikk-Cakk karácsonya
Írta: Gulyás-Gibicsár Éva
Illusztráció: Káposztás Judit
Cikk-Cakk mélyen aludt. Észre sem vette, hogy dobozára fényes piros csomagolás került. Álmában látta a kislányt. Látta a játékboltot. A nevetős kék vonat kedves füttyét is hallotta, és édes muzsikát. Csengettyűk csilingeltek, harangok daloltak mély bimm-bammokat. Felébredt a zenére, ami nem csupán álmában szólt hozzá. Izgatott lett, ám ezzel egy időben megállapította, hogy jó nagyot aludt.
– Aludni szerintem jó – gondolta vidáman. Ekkor nevetést hallott, majd felemelte valaki őt; dobozostul.
– Csodálatos! – mondta nevetve a kislány.
– A kislány! – mondta ki hangosan Cikk-Cakk.
Igen, ő volt az! A kunkori hajú, drága kislány… a játékboltból. Cikk-Cakk boldog volt. Mindamellett, hogy igen jól aludt, és meglehetősen nevetősen ébredt, most vette észre, hogy már nincs a dobozban. Meglepetten mozgatta meg bal mancsát, majd ijedten emelgette a jobbot. Ráállt a lábaira. Csak azért nem kezdett tüstént táncolni, mert eléggé bizseregtek a tappancsai.
– Jaj, nahát. Micsoda cikk-cakkos barna bunda – mosolygott rá egy kedves hölgy.
– Nahát-nahát – mormogta Cikk-Cakk. – Én téged valahonnan ismerlek – sunyorgott. Már majdnem eszébe jutott a kedves nő kiléte, amikor a kislány felkiáltott:
– Anyácska nézd csak! Gyönyörű barna farkas!
– Bizony ám! – kacagott fel a kislány anyukája. – Ő itt Cikk-Cakk, Csillagom.
Cikk-Cakk izgatottan hallgatta a párbeszédet. Nagyon boldog volt, de azért igyekezett figyelni:
– Csillaagom… Hát én, én vagyok Cikk-Cakk. Ő pedig akkor Csillagom.
Ezen nem volt túl sok ideje gondolkodni, mert a kislány felkapta, és ünnepélyes sétába kezdtek.
Alaposan és pontosan megmutatta a helyet Cikk-Cakknak. Az otthont.
– Itt a karácsonyfa Cikk-Cakk. Hát nem gyönyörű? – a farkas azonban szóhoz sem jutott az ámulattól.
– Látod? Ez egy piros gömb, ez egy pici Angyalka, ez egy sárga csillag, itt pedig a nagy harang és itt egy mézeskalács szívecske – hadarta a kislány.
Cikk-Cakk csak kapkodta a fejét, nézte a gömböt, az Angyalkát, a harangot, a szívecskét, majd újra a gömbre nézett. Azontúl, hogy fantasztikusan szépnek találta a karácsonyfát, minden díszével együtt, a piros gömbben lehetősége nyílt szemügyre venni magát, illetve a tükörképét. A gömbből egy barna farkas nézett vissza, cikk-cakkos bundában, hatalmas vigyorral, hegyes fehér fogakkal. Mellette látszott hasonlóan széles vigyorral, sok kicsi gyöngyfoggal, csodás kék szemekkel Ő.
– Csillagom- suttogta Cikk-Cakk a tükörképüknek, amikor megölelte a kislány.
Tudta, hogy erről beszéltek. A kisegér, a Puha Cica, a Kék Vonat, a Mosolygós Labda és a Zöld Medve Úr. Mind erre vágytak ott a játékboltban. Ezen jó sokáig elgondolkodott, ahogy azon is, milyen kényelmetlen volt ott a dobozban. Míg ő a kanapén ülve morfondírozott, nagy sürgés-forgás támadt körülötte. Ő azonban ezt nem vette észre; csak nézte és nézte a karácsonyfát és gondolkodott.
Még azt sem vette észre, ahogy egy puha ágyba fektették, csupán a hangos „jóéjszakáthihi” kiáltásra eszmélt fel.
– Juj! – gondolta, majd ki is mondta hangosan. – Juj!
– Mi a baj? – szólalt meg egy ismerős csilingelő hang.
– Sötét van, és én megijedtem egy picit – mondta szégyenlősen a farkas.
– Hihi – hallatszott a válasz, kuncogás formájában. – Nem kell félni Cikk-Cakk! Apácska megvéd!
– Á persze – ásította Cik-Cakk. – Apácska megvéd, akkor alhatunk – és még elalvás előtt egy pillanatra eszébe jutott, hogy hirtelen nem is tudja, ki is Apácska, de végül is mindegy volt.
A fárasztó nap végén, elégedetten merült álomba, a kislány két ölelő karja között.
—-
Az összes Cikk-Cakk mesét itt találod!
Van kedved molyolni? Molyolóinkat itt találod!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: