Masni Mese: Cikk-Cakk 3. fejezet: Hol a füle?

Írta: Gulyás-Gibicsár Éva

Illusztráció: Káposztás Judit

Cikk-Cakk felébredt.

– Hol vagyok? – nézett körül. Meg sem mert moccanni. Csak a fekete gomb szemeit forgatta a lehető legnagyobb csendben; jobbra és balra, fel és le.

– Szia Cikk-Cakk! – kiáltott egy vékony hangocska. – Te aztán jó nagyot aludtál!

Ügyes vagy!

– Juj! – kiáltott fel Cikk-Cakk ijedtében. Még végig sem tudta gondolni hol is van, máris felemelte kettő kezecske.

– Ma izgalmas napunk lesz, bemutatlak a Többieknek.

– Szia – szólalt meg végül a farkas; nyelt egy nagyot. – Jó. A többieknek. – mondta olyan vékony hangon, hogy még maga is meglepődött ezen.

– Szépen felöltözünk, és utána megismerkedsz velük. Nagyon jó lesz – ismertette a programot kacarászva a kislány.

A farkas izgatott lett. Kíváncsian várta az elkövetkező eseményeket, türelmesen szemlélte, ahogy a kislány készülődött, bár igazából hosszú óráknak érezte a várakozás perceit. Csak feküdt, és nézte a rózsaszín falat, és izgult. A tegnapi nap után már elképzelése sem volt arról, milyen dolgok történhetnek vele. Éppen nyújtózni készült, amikor lehuppant mellé egy hatalmas medve.

– Szóval te vagy az – dörmögte, és jól végignézett a farkason.

– Jó napot kívánok! – állt fel Cikk-Cakk, és igyekezett minél udvariasabbnak látszani. A medve nagy volt, ehhez kétség sem fért, és érezte, hogy az udvariasság döntő lehet ebben a félelmetes helyzetben. – Cikk-Cakk vagyok – tette hozzá, és megpróbált mosolyogni.

A nagy medve közelebb hajolt, éppen mondani szeretett volna valamit, amikor belépett a szobába a kislány.

– Nahát-nahát – kuncogott. – Már bemutatkoztatok egymásnak? – mondta nevetve, és kezébe kapta Cikk-Cakkot.

– Ő itt Holafüle, a nagy medve – mutatott az ágyon ülő, termetes barna mackóra, akinek hasán és jobb fülén egy-egy nagy fekete folt volt. Azért csak a jobb fülén, mert bal füle bizony nem volt. Cikk-Cakk kíváncsian méregette új ismerősét, amikor hirtelen valaki kiabálni kezdett:

– Segítség! Segítség!

– Ki szólt? – dünnyögte Holafüle, és komótosan lemászott az ágyról.

– Puszi Nyuszi te vagy az? – kérdezte a kislány hangosan. Cikk-Cakk pedig ide-oda kapkodta fejét. Nem tudta eldönteni, hogy a medve hiányzó fülén gondolkodjon-e tovább, vagy a segítségért kiabáló titokzatos hangra figyeljen inkább.

– Segítség! Én vagyok! Beszorultam ide! – szólalt meg ismét.

– Beszélj hangosabban, és áruld már el, hova szorultál be! – mormogta Holafüle, és lassan elindult arra, ahonnan jobb fülével a kiáltozást hallotta.

– Itt vagyok a dobozban. Kíváncsi voltam, mit beszélgetsz Cikk-Cakkal, az új lakóval. De nem hallottam semmit, így kidugtam a füleimet a lyukon. De beszorultam, talán a masnim miatt – mondta szinte sírva.

– Ó Puszi Nyuszi! – nevetett fel a kislány, amikor meglátta a két hosszú, kék, bolyhos fülecskét és az aprócska masnit kikandikálni a doboz oldalán lévő lyukból.

– Ó Puszi Nyuszi! – vakarta meg a fejét egykedvűen Holafüle, és nekitámaszkodott a doboznak.

– Ez fájhat neki – gondolta Cikk-Cakk, és megtapogatta saját füleit. Megkönnyebbülten tapasztalta, hogy megvan mindkét füle, és a jobb is kényelmesen mozog, na meg a bal is. A kislány ekkor belenyúlt a dobozba, és pár pillanatnyi zörgés után, kiszabadította a két hosszú, bolyhos fül gazdáját.

– Köszönöm szépen. – tapogatta hüppögve a füleit a nyuszi. Cikk-Cakk pedig biztonságos távolságból nézte a világoskék nyuszilányt. Apró piros szemeiben még ott ültek a könnycseppek, és riadtan mozgatta orrocskáját fel és le.

– Kell neked mindig kíváncsiskodni – brummantott rá Holafüle, és elindult szép lassan az ágy felé.

Puszi Nyuszi, látva Cikk-Cakk aggódó tekintetét, odaszökdécselt mellé, és halk magyarázkodásba kezdett:

– Ne aggódj, ő mindig ilyen morcos. Tudod öreg már nagyon – mosolygott Puszi Nyuszi Cikk-Cakkra.

– Értem – felelte a farkas, és odasandított a csoszogó medve bal fülének helyére.

– Még anyácska kapta Holafülét, amikor kicsi volt – hajolt oda bizalmasan a kislány Cikk-Cakkhoz. – Aztán egy szép, tavaszi napon a játszótéren szörnyű baleset történt. Holafüle és Anyácska hintáztak, ám Holafüle nem kapaszkodott rendesen, és kieesett. Anyácska még el tudta kapni, ám csak a bal füle csücskét tudta megragadni, és a hinta lendületétől Holafüle mégis elrepült… a bal füle pedig – ó, szörnyűség – leszakadt – folytatta a kislány suttogva.

– Szörnyűség a szörnyűségben, hogy ezek után még el is veszett a leszakadt fül –tette hozzá Puszi Nyuszi szörnyülködve.

– Otthon aztán, mikor Holafüle már nagyon sírt, a nagymama összevarrta a szakadt bundáját. Azóta csak egy füle van, és nem hall túl jól – zárta le a történetet a kislány, miközben Puszi Nyuszi szomorúan bólogatott.

– Nahát – mondta Cikk-Cakk és gombszemeivel követte, ahogy a nagy medve feltápászkodik az ágyra.

– Nem tudom, mit kell ezen csodálkozni – mormogott Holafüle látszólag magának, miközben elhelyezkedett a legpuhább párnán. – Egy füllel senki nem hall rendesen – tette hozzá, és megvakarta a fekete foltot a hasán, ami egy rövid, de határozott korgással válaszolt.

– Reggeli! Kézmosás! – kiabálta Anyácska.

A kislány felkapta Cikk-Cakkot és Puszi Nyuszit, letette őket az ágyra, és kiszaladt a szobából a fürdőbe.

– Be sem mutatkoztam hivatalosan – fordult feléje a nyuszilány. – Puszi Nyuszi vagyok – mondta nevetve.

– Tudom – mosolygott a farkas barátságosan. – Cikk-Cakk vagyok – pislogott kettőt zavarában.

– Tudom – mosolygott vissza Puszi Nyuszi, és megigazította rózsaszín masniját.

– Milyen izgalmas reggel – gondolta Cikk-Cakk, ám ennél tovább már nem tudott gondolkodni, mert a nyuszilány mancson ragadta, és elszökdécseltek a reggeliző asztalig. Cikk-Cakk kicsit furcsának érezte a közlekedésnek ezt a módját, de mivel hamar odaértek az asztalkához, így ismételten nem maradt ideje gondolkodni.

– Jó étvágyat! – mondták hangosan, és nekiláttak a reggelinek.

—-

 

Az összes Cikk-Cakk mesét itt találod!

 

Van kedved molyolni? Molyolóinkat itt találod!