Ez egy rendhagyó (és reméljük hagyományteremtő) bejegyzés, amit Anikóval, „A napfény illata” blog írójával közösen állítottunk össze. A csuhézás még ma is divatos, ugye?
A kukoricatörés régen nagy esemény volt, ilyenkor a jó szomszédok, rokonok együtt törték kalákában (közösen, nem pénzért, hanem egymás megsegítésére kölcsönösen végzett munka) a kukoricát, majd esténként felváltva jártak egymáshoz fosztókába, és a fosztásból kiválogatott levelekből cipőtalp, lábtörlő, kosarak, gyerekjátékok készültek.
Mivel most van itt a kukoricatörés ideje, mi is összegyűltünk virtuálisan, és együtt kukoricáztunk. 🙂
A közös munka során a mesélés és az ének nagyon fontos volt. A kukoricaszárból egyszerűen készíthetünk dúdolót. Tudod, mi az? Hivatalos neve mirliton, de mi dúdolónak ismerjük, de hívják züzülőnek is. Népi hangszer, bár nem is igazán hangszer, mert nincs saját hangja, az általad beledúdolt dallam hangját erősíti fel, illetve alakítja át, amolyan rezonálós, zengős módon.
A dúdoló készülhet nádból, de szokták bürökből is, mi kipróbáltuk a kukoricaszárból és ezzel is sikerült. Itt találod, hogyan készül.
Kicsit hideg van már, ki újborral, ki pálinkával, ki pedig jó forró teával melegíti magát. Jól jön ilyenkor egy poháralátét.
A gyerekkéz is szorgoskodik, kukoricalevelet hajtogat és elkészül egy szép szál virág.
Talán a kukoricacsuhéról legtöbbünknek a csuhébaba jut eszébe. Gyerekekkel és/vagy gyerekeknek nagy öröm elkészíteni, és pofonegyszerű is. Kezdődhet a játék!
A kukoricazsineg egy remek alapanyag. Lehet belőle díszeket készíteni, dobozokat átkötni, vagy csak egyszerűen dekorálhatunk vele!
Amikor az apróságok kezdenek kisebb (nagyobb) rendetlenséghalomba átcsapni, jól jön egy kukoricacsuhé kosár. Lehet rendszerezni, rakosgatni, és nagyon mutatós, ugye?
Reméljük meghoztuk a kedveteket egy kis közös kreatívkodáshoz!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: