Ez most, egy nagyon személyes kutyás poszt lesz, most érkezett el az idő, hogy meséljek erről. Lelkes követőink, kedves olvasóink biztos tudják, hogy kutyás vagyok. 11 éve lettem az, amikor anno, elhoztam Fruttit a menhelyről. Fruttiról bejegyzéseket itt, és itt találsz. Aztán úgy hozta az élet, hogy tettünk egy kitérőt, ami utána sajnos sikertelenül végződött. Frutti mellé, kaptunk egy drótszőrű tacskót, Málnát. Málnát itt és itt láthattátok. Az ő kettőjük, és Málna és a család együttélése nem volt felhőtlen, így majd egy év próbálkozás után, feladtam. Nem ment. Málnát visszavittük a tenyésztőjéhez, ahol azóta boldogan él, vadászni jár, és a jellemének, karakterének megfelelő emberek veszik körül. Frutti pedig maradt, és boldogan pampalínizott, meg aludt, de elsősorban aludt, majd október közepén, hirtelen, egyik este átköltözött az örök boldog kutyamezőkre. Nagyon nehéz volt. Még most is az, amikor írok róla. Frutti egy jelenség volt, a kis szokásaival, a bambaságával, a lényével. Nagyon-nagyon szerettem. Télen szomorkodtam, aztán egy februári nap előkaptam a menhelyes honlapokat, és kutyát kerestem. Persze nem találtam, mert Fruttit kerestem. Aztán pár nap múlva, úgy hozta az élet, hogy a városi menhelyre hívta fel egy ismerősöm a figyelmem, ahol egy frissen bekerült leányanya kutyán akadt meg a szemem. Igen, ő már velünk él, több, mint egy hete, és azért most vehettünk magunkhoz, mert a mostanáig a kiskutyáiról gondoskodott. Így most újra hatlábon. Kifliről, gondolom, születni fognak posztok, a main kívül is, fogadjátok őt is szeretettel, úgy, ahogy Fruttit és Málnát tettétek. Köszi, és kutyapacsi!
Kész :)!
A munka közben persze volt segítségem…
És jöjjön a záró modellkép. Ügyes, kellő jutalomfalatért, szépen pózol Kifli is.
Jó táblakészítést Nektek is!